AZ ÉV KUTYÁJA...

(szerzője: Szabó Csilla)

a kutya, aki súlyos balesetet szenvedett, kutyamentők segítettek rajta. Még volt ereje megvárni, hogy a gazdája rátaláljon és akkor ment csak át a szivárványhídon...

a kutya, akit gazdái "ottfelejtettek", amikor elköltöztek, még csak nem is szóltak senkinek, hogy lássák el őt. Közel egy évig minden áldott nap ült a ház előtt és várta őket haza...

a kutya, aki méteres láncon tengette életét, majd az első hidegek alkalmával halálra fagyott...

a kutya, aki 9 évet élt a gazdája mellett, babaként került hozzá, ő cumiztatta, nevelte, majd kilencedik évében el akarta altatni, "mert a virágok fontosabbak nekem, unom, letaposta a füvemet"... az asszony lánya magához vette falun belül, de Morzsa a mai napig visszamegy a régi házhoz, hiszen az az "otthona", ül a kapu előtt és szeretne gazdanénivel lenni, aki gyűlöli őt...

a kutya, akit frissen kozmetikázva, beoltva leadtak az Illatos útra...

a kutya, aki a halálból táncolt vissza és a kutya, aki vért adott neki, hogy életben maradhasson...

a kutya, akit vernek, láncon tartanak, nyakán hatalmas daganat, de senki nem törődik vele...

a kutya, akit a gazdája közelében, vagy a gazdája mellől lőttek ki vadászok...

a kutya, aki 4 évig élt láncon, ólba zárva, folyamatosan vemhesen, mocsokban, bűzben, bolhásan, férgesen, miközben betanított, tiszta, intelligens kutya volt valaha és hálisten' 4 év után (!) megtaláltuk eredeti gazdáit...

a kutya, aki kölyökként halott, elütött testvérkéjét őrizte egy napon át - mert soha senki nem kívánta őket a világra, soha senki nem foglalkozott velük...

a kutya, akit meguntak, akit egyszerűbb volt kirakni, mint az életet úgy alakítani, hogy neki is helye legyen benne; aki beteg lett és akkor már nem értékes, sőt, pénzbe kerül - noha idős már és egy életet leszolgált gazdái mellett; a kutya, akit kölyökként senki nem akart a világon tudni, de egyszerűbb megszabadulni tőle, mint felelősen megelőzni a világrajöttét; a kutya, akire nem vigyáztak és amint kiderült, hogy vemhes, mennie kellett: a kutya, aki az Illatos úton egy ketrecbe zárva remegve várja, hogy megmentsék...

a kutya, akit soha senki nem keres, aki megbújik a padok alatt, a kennel sarkában, aki az elszenvedett csalódások, fájdalmak után már nem bízik senkiben, nem próbálja felhívni magára a figyelmet így senki nem veszi észre valójában milyen jó kutya és menhelyen éli le az egész életét, ha ez életnek nevezhető...

a kutya, akinek alkoholista gazdája
úgy szétrúgta a kutya térdét, hogy műteni kellett, leadta egy menhelyre, ahonnan próbálták gazdához adni, de soha nem tudott már bízni az emberben. Ráadásul hozzá nem értő kezekbe került és amint "gond" volt vele, azonnal elaltatták fiatalon...

a kutya, aki már beteg, öreg, ráadásul daganatos vagy vizelési problémákkal küzd; akit gazdája le akart lőni kölykeivel együtt; a kutya, aki "esélytelen fekete" , esélytelen "korcs" és sintértelepen várja a halált... miközben máshol, más kultúrában kanapéra költözik, mert ragaszkodó, mert jó, mert még lehet pár szép együtt töltött év, mert arrafelé más a mentalitás...

a kutya, aki babaként feküdt a sínek mellett napokig úgy, hogy senki nem segített (vagy nem tudott segíteni?) neki és amikor jó kezekbe került volna, már késő volt...

a kutya, aki koszos, büdös kócként egy ketrec mögött raboskodott, de hálisten volt, aki meglátta a leírhatatlan mocsok mögött a kutyát...

a kutya, akit 10 évesen egy panzióban hagytak... minden áldott nap várja vissza hűtlen gazdáit a rácsok mögött...

a kutya, aki kilós koloncokkal a fülén kóborolt kitudja mióta...

a kutya, aki fél Magyarország területén még mindig bármikor pótolható, ugyanazt a nevet viselő tárgy a kertben, aki megkapja a maradékot, egész életét olajoshordóban, láncon tölti, a rendszeres oltást, féregtelenítést, vitamint, símogatást, ivartalanítást, játékot, futkározást, utazást, az erdőt, a sétát még hírből sem ismeri...

a kutya, akit talán kerestek is, aki lehet, hogy csak elcsászkált, de soha nem tudunk már róla semmit, mert pénzéhes emberek a törvényben szabott munkaköri kötelességük - a kutya dopkumentálása, megőrzése helyett dögkútba dobták többedmagával, hisz úgy nincs gond vele, nem kell neki hely, nem kell etetni, oltani, takarítani utána csak a pénzt felvenni...

a kutya, akit elképzelhető, hogy jóindulatú segítője juttatja hóhérkezekbe - "megunt kedvencét szívesen elhelyezzük!" - mit sem tudva arról, hogy a segítség álcája mögött jólszervezett maffia áll, amely emberi fogyasztásra, fazékba küldi ma Magyarországon a kutyákat...

a kutya, akinek még szopnia kellene, az anyja mellett maradni, de szemét, csak az anyagi hasznot leső emberek közreműködésével babaként százával teherautóra kerül illegális transzportban és a külföldi célállomásig nagyrészük szenvedve elpusztul...

a kutya, akit mocskosan, kullancsokkal tele, roncsolt lábbal fogtak be, rettegve kerülte az embert, megtanult három lábbal élni és új életet kezdett...

a kutya, akit őrjöngő fenevadként hoznak ki az ápolók, de amint a szemébe nézel, ahogy beszélni kezdesz hozzá és elmondod neki, hogy segíteni akarsz, minden fájdalma, eddigi sérelme, félelme után is tudja azt mondani, hogy "bántottak, becsaptak, éheztettek, vertek, elkergettek, fáztam, kóboroltam, régen nem kaptam jó szót DE megint, újra hiszek neked, az EMBERNEK, megbízom benned, gyere, menjünk, ülök itt szépen melletted, ha megengeded, még meg is nyalogatom a kezed..."

A kutya, aki nem nyer díjakat, nem szép a sznob közízlés szerint, akit soha, senki semmire nem tanít és csodálkoznak az emberek, hogy neveletlen, hogy nem tudja az együttélés szabályait és egyszerűbb megszabadulni tőle és beszerezni az újat; aki keverék, akit soha senki nem akart, aki mindenre képes lenne az emberért, de soha nem kapja meg az esélyt, hogy ezt bebizonyítsa.
A kutya, aki ma, a XXI. században Magyarországon ebben a pillanatban is többtízezred magával kóborol, szenved sintértelepen, menhelyen, láncon és akiért soha, senki nem ejt könnycseppet sem.